2014. június 30., hétfő

Cupcake

Angliában töltöttünk egy hetet, ahol egy esküvőn vettünk részt. Ott sikerült egy ilyen sütit falatoznom, aminek rögtön kértem is a receptjét. Mivel még nem kaptam meg, a netet kezdtem el bújni, hogy valamit mégiscsak kipróbáljak itthon.

Szóval 12 db cupcakehez:

112 g vaj
112 g porcukor
112 g liszt
1 tk sütőpor
2 tojás
1 tk vanília kivonat
szükség esetén kevés tej

Díszítéshez:
250 g krémsajt
80 g porcukor
ételfesték
dekorgyöngy

A puha vajat a porcukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a tojásokat és vanília magokat, és tovább kevertem. Végül jöhetett a sütőporral elkevert liszt. Ha nagyon sűrű lett a tésztánk, akkor 1-2 ek tejjel lazíthatunk rajta.

Papírkapszlikba kanalaztam, és mehettek is a 180 fokra előmelegített sütőbe.

 Amikor megsülnek a cupcakek, akkor félretesszük kihűlni. Miközben hűlnek a sütik, kikeverjük a krémsajtot a porcukorral, és az ételfestékünkkel. Majd habzsákba töltjük és a fantáziánknak megfelelően díszítjük a sütiket.





2014. június 7., szombat

Epres-vaníliás torta

Anyósom születésnapját ünnepeltük, ugyan nem beszéltünk róla, de természetesnek vettem, hogy kellene egy torta neki. Tavaly Kozáksapka tortát kapott, és idén teljesen ötletszegény voltam. Csokisat, dobosat nem szerettem volna, a citromos annyira nem kedvelt, járt az agyam, és végül arra jutottam, hogy epres krémes torta lesz.

Két piskótalapot sütöttem 3-3 tojásból a 26 cm-es tortaformámban. A krémhez 4 dl tejból két vaníliás pudingporral krémet főztem, és félretettem kihűlni. Majd 20 dkg vajat 15 dkg nyírfa porcukorral habosra kevertem. Amikor a pudingos krém kihűlt, akkor a vajas porcukorral összekevertem pár perc alatt.

Betöltéskor piskóta, krém, eper, krém, piskóta volt a sorrend. A krémből egy keveset félretettem, hogy kívülről is meg tudjam kenni a tortát. Majd ment a hűtőbe pihenni. Amikor már jöhetett a díszítés, akkor 4 dl hűtött tejszínt kemény habbá vertem habfixálóval, és pár kanál nyírfa porcukorral. Ekkor jöhetett a díszítés a hab és a félretett eperszemek segítségével. Végül még kevés csokiforgács is került rá.


2014. június 1., vasárnap

Szilvalekváros kevert süti

Már nagyon régen sütöttem ezt a sütit, de most erre gondoltam. Szerencsére gyorsan elkészül, mert mire odajutottam, hogy megsüssem, addigra kisebbik fiam belázasodott.

Hozzávalók:
3 tojás
15 dkg cukor
8 dkg zsír
20 dkg liszt
1 kk szódabikarbóna
5 ek szilvalekvár
9 ek víz
1 vaníliás cukor
fahéj

Először a tojásokat a cukorral/vaníliás cukorral habosra keverjük, majd jöhet bele a szilvalekvár, a víz, a zsír, és a fahéj. Majd jöhet a liszt és a szódabikarbóna is.

Egy zsírozott, lisztezett kb 20x30cm-es tepsibe egyenletesen eloszlatjuk a tésztánkat, és 170 fokos, előmelegített sütőbe tesszük. kb 20 perc alatt, tűpróbáig sütjük. Tálaláskor porcukorral meghintjük a tetejét.