2015. április 1., szerda

Horgászat

Tartozásaim vannak. Már elég régen jártam erre, aminek több oka is van. Nem fogok magyarázkodni, de annyit elárulok, hogy sokminden változott az elmúlt időszakban az életemben, így a sütéssel is kevesebb időm volt foglalkozni. Viszont mostanában volt/van lehetőségem picit talán visszacsalogatni az olvasókat.

Egy igazi horgásznak kértek tőlem horgász témájú, egészen kicsi, csokis tortát. Ennél a tortánál is figyelembe kellett venni, hogy diétás legyen. A torta a dobostorta recept alapján készült annyi változtatással, hogy cukor helyett eritritol került bele, fehér liszt helyett pedig tk liszt. A külső bevonaton először gondolkodtam, végül a tejszínhab mellett döntöttem, hiszen ezt meg tudom oldani cukor nélkül.

A díszítést így kék, és zöld tejszínhabbal oldottam meg, majd némi fondant került elő, amiből virágok készültek a fűbe, és egy móló a vízpartra.A pecabot volt az egyetlen nem ehető a tortán, az ugyanis saslikpálcából és cérnából készült. Természetesen a "damil" végén ott volt az aranyhal.

És mivel hosszabb kihagyás után ez volt az első olyan süti, amit ide is fel akartam tölteni, történt meg az, hogy saját kép nem készült a tortáról. Így csak egy kért képpel tudok nektek sejtést adni a tortám külsejéről.


4 megjegyzés:

  1. Szóval a nagy igyekezetben elmaradt a fénykép.....ismerős! :-DD Szuper lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen ez, amikor az ember kihagy egy hosszabb időszakot :(
      Köszi

      Törlés
  2. Szóval a nagy igyekezetben elmaradt a fénykép.....ismerős! :-DD Szuper lett!

    VálaszTörlés
  3. Let me tell you something...

    What I'm going to tell you may sound pretty creepy, maybe even kind of "strange"

    WHAT if you could just hit "Play" to LISTEN to a short, "musical tone"...

    And miraculously attract MORE MONEY into your life?

    What I'm talking about is hundreds... even thousands of dollars!

    Sound too EASY? Think this couldn't possibly be for REAL??

    Well, I've got news for you..

    Many times the most magical miracles life has to offer are the easiest to GET!

    In fact, I'm going to provide you with PROOF by letting you listen to a REAL "magical wealth building tone" I've produced...

    YOU just push "Play" and watch money coming right into your life. starting pretty much right away.

    CLICK here NOW to experience this magical "Miracle Wealth Building TONE" - as my gift to you!

    VálaszTörlés