2013. július 30., kedd

BMW és kozáksapka mánia születésnapra

Egy kollégámnak volt a mai napon a születésnapja, amire mindenképp akartam egy kis meglepetést készíteni. Az illető két dologgal jól jellemezhető. Az egyik, hogy kozáksapkát bármikor képes töménytelen mennyiségben elpusztítani. A másik egy autó márkához kapcsolódó "szerelem". Gondoltam a kettőből jó kombinációt lehet kihozni.

Szóval az ötlet megvolt, jöhetett a kivitelezés. Először is két 11cm-es tortakarikában sütöttem kakaós piskótát, mert azért a logó megérdemelte, hogy egy picit nagyobb méretben készüljön a kozáksapka. Viszont normál méretű tortát nem akartam sütni. Aztán készült krém, ami most nem csak a a két piskóta közé, és az oldalára került felkenésre, hanem a csoki helyett is egy vékony réteg krém került a tetejére. Az oldalát kókuszreszelékkel díszítettem.

Sajnos pontos mennyiségeket sem a piskótához, sem a krémhez nem tudok mondani, mert hagyományos formában is készült kozáksapka, így csak azt tudom, hogy 9 tojásból készült a piskóta, amiből lett ugye a két tortakarikába, és egy normál méretű tepsire való tészta. A krém pedig 4 dl tej, 3 púpos ek liszt, 1 vaníliarúd kikapargatott magja, 20 dkg margarin, 17 dkg porcukor, és 1 tk rumaroma keveréke volt.

Miután meg lett kenve krémmel a külseje a is a tortácskának, hűtőbe került pár órára. Közben marcipán helyettesítő került elő, amit átgyúrás után több részre osztottam. Majd szineztem kékre, szürkére, feketére. Az egyes színekből ezután megformáztam a logó részeit, betűket.

Miután lehűlt a tortácskán a krém, a tetejére összeraktam a logót. A betűk fehér masszából készültek, és egyedüli elemként kiemelkedtek a logóból. A többi része a logónak egy síkba került egymás mellé illesztve. Végül a betűk ecsettel ezüst gyöngypor bevonatot kaptak.

És hát ilyen lett:

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!! Befalta egyedül az egészet az ünnepelt? ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, nem tudom, mert a fogyasztásakor nem voltam jelen. Majd rákérdezek :)

      Törlés
    2. Na kiderítettem, nem egyedül ette meg a születésnapos! :)

      Törlés