2014. április 20., vasárnap

Kávés-kókuszos

Azt hiszem tavaly húsvétra is készültem ezt a sütit sütni, de aztán a fiaim lebeszéltek róla. Most nem is kérdeztem meg őket erről, hanem egyszerűen csak sütöttem.

Kókuszos laphoz:
7 tojás fehérje
30 dkg kókuszreszelék
30 dkg porcukor
5 dkg rétesliszt

Krémhez:
7 tojás sárgája
10 dkg porcukor
2 csésze erős kávé
1 ek rétesliszt
25 dkg vaj

Tetejére:
csokireszelék

A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Közben a kókuszt, a porcukrot és a réteslisztet összekeverjük, majd a felvert tojáshabhoz keverjük óvatosan. Zsírpapírral bélelt kb 20x40cm-s tepsiben, előmelegített sütőben sütjük, amíg a teteje egyenletes piros nem lesz. Hagyjuk teljesen kihűlni a tepsiben, majd fordítsuk ki óvatosan, és húzzuk le a sütőpapírt róla. Vigyázzunk, mert törékeny a lap.

A krémhez a tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral egy olyan tálban, amit majd gőz fölé tudunk rakni. Majd jöhet a két csésze kávé, és a rétesliszt is. Gőz fölött sűrűre főzzük állandó kevergetés mellett. Ha a kávés krém kihűlt, akkor 25 dkg vajjal habosra keverjük.

Ha a lapunk is kihűlt, akkor egyenletesen elkenjük rajta a krémet, és csokoládét reszelünk rá.






1 megjegyzés:

  1. Ilyet mi is szoktunk készíteni, csak a krémbe nem teszünk kávét, a tetejére pedig savanykásabb gyümölcsöket szúrunk! De így is isteni lehet, mindenképp kipróbálom! Nagy kedvenceim a kávé krémes sütemények! :D

    VálaszTörlés