2013. december 3., kedd

Puli, a keresztlányomnak

Keresztlányom ma ünnepli 10. születésnapját, ennek örömére a hétvégén ünnepi ebéd volt a tiszteletére, és szokás szerint tortát sütöttem neki. Idén először nem volt konkrét igénye a külsővel szemben, vagy legalábbis velem nem közölte azt. Azért egy kis segítséget kértem az anyukájától, hogy mégis milyen ízt és formát készítsek.

Formát sikerült is találnunk közösen, de az ízt rám bízták. Így egy régi gondolatot valósítottam meg, málnás-csokis torta lett, és persze gluténmentesen, hogy a nővérem is tudjon belőle enni.

Szóval a lapok gluténmentes vajas piskóták. A töltelék pedig egy réteg házi málnalekvár, egy réteg dobos-csokikrém. A tortalapok összesen 9 tojásból készültek, és ehhez 4 tojásból készült a dobos csokikrém, és egy egészen kis üveg málnalekvár fogyott el.

A külsejéhez 5 dl előre behűtött tejszínt vertem kemény habbá némi fekete ételfestékkel. Sajnos a színe nem lett olyan erőteljes, mint szerettem volna, de a fekete ételfestékkel még hadilábon állok. A "kócosságát" egy villával alakítottam ki. A nyelve, a szemei, illetve az orra pedig marcipánból készült.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése