Londoni szelet

Napok óta csak ténferegtem a konyhában, mert valami édességet/sütit akartam enni, de nem volt otthon. Bújtam a netet, hogy mégis mit süssek, mert a mindennapos sütikhez nem volt kedvem. Olyat kerestem, ami gyors is, és fogam alá való. Így esett, hogy ráleltem az Ízek és élmények blogra, és azon belül is a Londoni szeletre. Már a kép is megfogott, de elolvasva a receptet tudtam, hogy ez kell nekem. Tudom, többször hangoztattam már, hogy mandula kedvelő vagyok, de a dió is hasonló kategóriába esik nálam. Szóval előkerült a dió, a nem is olyan régen készített házi baracklekvár, és kezdődhetett is a sütés.

Tésztához:

• 18 dkg liszt
• 10 dkg vaj (a fent említett recept szerint 11 dkg, de nem volt kedvem egy másik vajat emiatt megkezdeni)
• 8 dkg porcukor
• 3 tojás sárgája

Tészta lekenéséhez:

• kb 10 dkg sárgabarack lekvár

 Tetejére: 

• 3 tojás fehérje
• 12 dkg kristálycukor
• 15 dkg dió durvára darálva

Egy tálban a lisztet, porcukrot és a hideg vajat gyorsan elmorzsoljuk, majd a tojások sárgájával nyújtható tésztává gyúrjuk. Lisztezett felületen téglalap alakúra nyújtjuk, majd sütőpapírral bélelt kisméretű tepsibe (kb 20x30cm) rakjuk. 

A tésztánkat bőségesen megkenjük sárgabarack lekvárral.

A tojás fehérjéből a cukorral kemény habot verünk, majd hozzáadjuk a darált diót. Ezt a tojáshabos diós keveréket egyenletesen eloszlatjuk a lekvárral megkent tésztán, és mehet is a sütőbe. Kb 180 fokon, alsó-felső sütésen 22-25 percig sütjük.

Kép nélkül...

Tudom, vannak elmaradásaim, de mentségemre szóljon, hogy nyaraltam is közben. Ráadásul a készült sütikről képet sem készítettem, így csak receptet tudok írni nektek.

Korábban készült a konyhámban egy áfonyás-zabpelyhes keksz, ennek készült két újabb verziója.

Az egyik nagyon kicsit tér el az eredeti recepttől. A joghurt cserélődött le málnásra, és nem került mellé csoki. A másik azonban nagyobb változtatáson ment át. Ott a joghurt szintén málnás volt, és az aszalt gyümölcs helyett pirított, durvára vágott mandula került, és a tejcsoki helyett étcsokoládé.

Hát nálam az utóbbi verzió vitte a pálmát, de én tényleg mandula-mániás vagyok.