2014. július 28., hétfő

Túró rudi torta

Egy családi összejövetelre voltunk hivatalosak, ahova természetesen nem mehettünk üres kézzel. Valami könnyű desszertben gondolkodtam, ami ebben a nagy melegben jólesik az embernek. Ekkor jutott eszembe ez a torta, ami egyébként a Stahl Judit féle torta némi változtatássa.

Hozzávalók egy kb 26cm tortaformához:
Piskóta alaphoz:
  • 3 tojás
  • 3 ek cukor
  • 2 ek liszt
  • 1 ek cukrozatlan kakaópor
Krémhez:
  • 50 dkg túró
  • 20 dkg porcukor
  • 3 dl tejszín
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1/2 citrom leve
  • 1 vaníliarúd kikapargatott magjai
  • 1 dl tejföl
  • 2 cs zselatin expressz
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, majd hozzáadjuk a cukrot és 6 percig keverük nagy fokozaton robotgéppel. Majd egy kézi habverővel beleforgatjuk a lisztet és a kakaóport. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformánk alját, majd mehet bele a piskótatészta, és mehet is az előmelegített sütőbe sülni.

A krémhez a túrót a cukorral, vaníliával, tejföllel, citrom héjjal, levével alaposan összekeverjük. Közben a tejszínt majdnem kemény habbá verjük. Végül a túrós keverékhez adjuk a zselatint, és a felvert tejszínhabot.

A megsült piskótát kivesszük a formából, a formát elmossuk, szárazra töröljük, és visszatesszük bele a piskótát. A piskótára jöhet a túrós krém, majd mehet a hűtőbe pihenni az egész. Tálalás előtt kivesszük a formából, a tetejét meghintjük cukrozatlan kakaóporral.


2014. július 18., péntek

Rácsos diós, sokadszor

Még mindig keresem az ideális rácsos diós receptjét, amiben kellően sok a dió, könnyű bánni a tésztájával, és nem kér minden szelet után innivalót az ember. Most Limara rácsosát próbáltam, amit ITT olvashattok.


A süti isteni finom lett, csak az én diómániámhoz lehet dupla adag töltelék kellene. :(

2014. július 16., szerda

Az én tortámról...

Nemrég egy csokitortát mutattam nektek, és írtam, hogy közben egy olyan tortát falatozok, amit én kaptam. Hát most meg tudom nektek mutatni azt is, mert felkerült Zsuzsa blogjába az én tortám.

Zsuzsa, még egyszer nagyon köszönöm neked ezt a szép, és finom tortát!


2014. július 7., hétfő

Pilóta szelet


Mivel születésnapom volt, és a munkahelyemen mindig szokott egy kis sütizés lenni ilyen alkalmakkor, sütöttem. Most nem akartam a nagy melegben nagyon habosat sütni, és sok időt sem akartam az egésszel eltölteni. Így a választásom erre a sütire esett.


Tésztához:
40 dkg liszt
12 dkg porcukor
2 tojás sárgája
175g tejföl
10 dkg vaj
2 ek cukrozatlan kakaópor
1 tk sütőpor

Krémhez:
2 tasak csokoládés pudingpor
5 dl tej
10 dkg cukor
15 dkg vaj
10 dkg nutella

Elkészítése rém egyszerű. A tészta száraz összetevőit a kakaó kivételével egy nagyobb tálban összekeverjük, majd jöhet a tojássárga, a puha vaj, és a tejföl. Homogén tésztát kell gyúrnunk, majd 3 egyenlő részre kell osszuk. Egy adagot kinyújtunk kb 2-3 mm vastagra, majd mehet egy sütőlemezre, ahol villával szurkáljuk meg. Előmelegített sütőben 8-10 perc alatt 180 fokon süssük.

A másik két tésztadarabhoz gyúrjuk hozzá a kakaót, és újra osszuk ketté. Majd mint a kakaó nélküli lapnál, nyújtsuk, szurkáljuk, süssük meg.

Miközben az utolsó lapunk sül, elkezdhetjük főzni a krémet. A pudingport a tejjel sűrűre főzzük, majd még melegen belekeverjük a cukrot. Ekkor félretesszük, hogy teljesen kihűljön. HA már kihűlt, akkor jöhet a puha vaj, és a nutella, amivel habosra keverjük.

A krémet három részre osztjuk, majd rétegezzük a lapokat és egy-egy adag krémet úgy, hogy a középső lap legyen a kakaó nélküli. A tetejét egy villával, vagy habkártyával becsíkozhatjuk a látvány kedvéért. Majd legalább egy éjszakára félretesszük pihenni, hogy a lapok át tudjanak puhulni.





2014. július 6., vasárnap

Születésnapokra torta


El vagyok maradva, na nem a sütéssel, hanem a blog írásával. Most megpróbálok írni egyet, miközben egy olyan tortát falatozok, amit nem én sütöttem, hanem nekem sütöttek. A sors fintora, hogy egy olyan tortát akarok most itt megmutatni, aminek a krém receptje pont attól a blogertől van, aki nekem sütött tortát.

De kezdjem a történet elején. Kisebbik fiam születésnapja akkor volt, amikor mi Angliában voltunk, így az ünneplése halasztódott. Most az én születésnapommal, és sógorom névnapjával együtt ezt is megültük családi körben.

A kis ünnepelt egyébként csokis tortát kért, és az egyszerűség kedvéért az óvodai jelet. Ebben tényleg hatalmas szerencsém van, mert háromszög a jele. Így aztán két 4 tojásos piskótát sütöttem rizsliszttel, majd átlósan félbevágtam, a széleket kiigazítottam, és adottak is voltak a lapok.

Nekem a piskóták sütésénél az a módszer vált be, hogy a 4 tojást 4 ek cukorral 8 percig keverek robotgéppel. Majd hozzákeverek 4 ek lisztet (kakaós piskóta esetén 1 ek lisztet kakaóra cserélek) kézi habverővel nagyon óvatosan. Majd mehet is az előmelegített sütőbe.

A krémet Teller-cake-től kölcsönöztem, amit itt találhattok meg. Most én ebből a krémből másfél adagot készítettem.

A lapokat betöltöttem, külsejét bevontam krémmel, majd mehetett a torta pihenni a hűtőbe pár órát. Ezután egy forró vízbe mártott, majd szárazra törtölt késsel elsimítottam a felületét.

A tetejére csokit olvasztottam. Mivel kicsit elmértem a szükséges csoki mennyiséget, ezért az oldalát is bevontam csokoládéval.

Végül habzsákkal díszítettem kicsit.