Tavaly ősz óta sok-sok változás volt az életünkben. Ennek hatása az is, hogy ritkábban posztolok ide is. Kevesebb időm jut nagyon sok dologra, így a sütésre és a blogolásra is. Több családi szülinap ünneplése is elmaradt. Azonban vannak "kötelező elvárások", na jó, nem kötelezőek, de szokások, amiket illik betartani. Ilyen az, hogy az ember lánya a születésnapjakor süteménnyel lepi meg a kollégákat. Nyilván a fiúk többsége cukrászdából hozza a sütit, de én ezzel a lehetőséggel nem akarok élni. Ráadásul próbálom életemből kizárni a fehér lisztet és a cukrot is, így ez is egy ok arra, hogy én süssek.
Most, hogy vannak friss gyümölcsök, én gyümölcskrémes mellett tettem le a szavazatomat, amit persze tökéletesen lehetett cukor és fehér liszt nélkül kivitelezni. Az alap piskóta tk liszttel készült az általam szokásos módon. Erre kerültek a málnaszemek, majd jött a krém, ami a hagyományos krémesem krémje volt, csak épp eritritollal.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krémes. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 20., hétfő
2014. május 4., vasárnap
Epres-krémes
Már nagyon szép, ízletes hazai epret lehet kapni nálunk a piacon. Így jöhetnek az epres sütemények, amiből elsőként álljon itt egy epres-krémes. Most vajas piskóta alappal készítettem 5 tojásból.
Így az alaphoz szükséges:
5 tojás
12,5 dkg cukor
10 dkg liszt
2,5 dkg olvasztott vaj
Krémhez most a krémesemnél alkalmazott krémet készítettem el az alábbiakból:
6 dl víz
2 cs vaníliás pudingpor
5 tojás fehérje
6+8 dkg cukor
A krémhez először a tojásfehérjéből habot verünk, majd hozzáadunk 6 dkg kristálycukrot, és tovább verjük a habot, amíg a cukor elolvad. Ha ezzel készen vagyunk, akkor előveszünk egy kellően nagy lábast, amiben a pudingporból, cukorból, és a 6 dl vízből sűrű krémet főzünk. Majd egy kézi habverővel belekeverjük a tojáshabot, és még 2-3 percig főzzük állandó keverés mellett.
Az elkészített piskótánkat visszarakjuk a tepsibe, édes morzsával megszórjuk, és egyenletesen eloszlatjuk rajta az epret. Ha túl nagyoknak tartjuk az eperszemeket, akkor daraboljuk fel őket. Majd jöhet még melegen a krém a tetejére. Aki szeretné a tetejét megszórhatja még édes morzsával.
Jó étvágyat hozzá!

2013. december 20., péntek
Francia krémes
A munkahelyemen vált szokássá, hogy az utolsó munkanapon egy közös ebéddel zárjuk az évet. Ilyenkor persze sütemény is jár az ebédhez, amit idén bevállaltam a cukrászdai süti helyett. Persze a megszokott sütin változtatni nem akartam, így francia krémest készítettem. Szerencsére sima krémest már készítettem, így volt egy alap receptem kiindulásnak.
A krémes receptemet kiegészítettem 6 dl habtejszínnel, amit 10 dkg porcukorral és némi habfixálóval kemény habbá vertem akkor, amikor már az elkészült krém kihűlt. Majd a krémen egyenletesen eloszlattam, és feltettem az előre felkockázott tetejét.
Bevallom eredetileg kávéval színezett cukormázat akartam rá tenni, de már csak akkor kaptam észbe, amikor összevágtam a tetejére szánt lapot. Így maradt a porcukrozás lehetőségként.

2013. szeptember 29., vasárnap
Krémes
A munkahelyemen vált szokássá, hogy névnap és születésnap esetén a fiúk elmennek a cukrászdába, és hoznak mindenkinek egy-egy szelet franciakrémest. Ebből eredően nézegettem már többször a francia, és persze a sima krémes recepteket is.
Nem olyan rég Nudleee blogján találkoztam egy recepttel, és jó pár hasznos tanáccsal, ami felkeltette a bennem szunnyadó manót, hogy csakazértis meg kell vele próbálkoznom. Persze nem voltam elsőre olyan bátor, hogy egyből a francia krémes verziót csináljam, na meg én a sima krémest jobban is szeretem.
Szóval, ahogy én csináltam:
500g fagyasztott leveles tészta
9 dl víz
3 cs vaníliás pudingpor
7 tojás fehérje
8+12 dkg cukor
A leveles tésztánkat hagyjuk felengedni szobahőmérsékleten, majd kettévágjuk, és egészen vékonyra, tepsi méretűre nyújtjuk, és megszúrkáljuk villával. Előmelegített, 190 fokos sütőben kezdjük sütni, és kb 3 perc után vagy a sütő rácsát, vagy egy másik tepsit teszünk a lapra, hogy a púposodást elkerüljük. kb 10-12 perc alatt készre sütjük az első lapot. Míg az első lapunk sül kinyújtjuk a másodikat. Az első lapot kivéve a széleit levágjuk, és a tervezett szeletek nagyságára felkockázzuk, ezzel könnyítve a betöltött süti szeletelését a későbbiekben. A második lapot az elsőhöz hasonlóan sütjük, de kivétel után nem szeleteljük össze.
A krémhez először a tojásfehérjéből habot verünk, majd hozzáadunk 8 dkg kristálycukrot, és tovább verjük a habot, amíg a cukor elolvad. Ha ezzel készen vagyunk, akkor előveszünk egy kellően nagy lábast, amiben a pudingporból, cukorból, és a 9 dl vízből sűrű krémet főzünk. Majd egy kézi habverővel belekeverjük a tojáshabot, és még 2-3 percig főzzük állandó keverés mellett.
Ha készen van a krém, akkor az előkészített lapunkra öntjük, és egyenletesen elkenjük. Ekkor szépen elhelyezzük rajta a felkockázott lapocskákat, és végül porcukorral meghintjük.

2013. szeptember 10., kedd
Szőlős krémes
Egy újabb bejegyzés kép nélkül, mert nem voltam elég élelmes. Mire oda jutottam, hogy fényképezzek, addigra alig maradt pár szelet a sütiből, az is hiányos krémmel.
Rengeteg szőlőt hord haza a párom, és neki volt a kívánsága, hogy krémest süssek a szőlő mennyiségének csökkentése érdekében. Régen sütöttem gyümölcs krémest, ezért meg is örültem az ötletnek, és hozzá is fogtam.
8 tojásból piskótát sütöttem, egy 30x40 cm-es tepsin. Majd utólag rájöttem, hogy elég lett volna kisebb tepsin sütnöm 5-6 tojásból, mert a krémem elég vékony rétegben került a sütire.
Krém:
1 l tej
2 cs vaníliás pudingpor
2 tojás
6-8 ek cukor
A pudingport csomómentesre keverjük a tejjel, majd a tojások sárgáját és a cukrot is hozzá keverjük, és sűrű krémmé főzzük. Amikor készen van, gyorsan kemény habbá verjük a tojások fehérjét is, és még a meleg krémhez keverjük óvatosan. Hagyjuk picit hűlni.
Közben a kisült piskótánk széleit levágjuk, és visszarakjuk kicsit a sütőbe, hogy megszikkadjon kicsit. Ha ezzel megvagyunk, akkor morzsát készítünk belőle. Ebből a morzsából használjunk a piskóta megszórására a szőlőszemek alá. Természetesen megmossuk a szőlőszemeket, és meg is szárítgatjuk őket. A morzsás piskótára egyenletesen eloszlatjuk a szőlőt, és jöhet rá a langyosra hűlt krém. A krémünk tetejét a maradék morzsával hintjük meg.
Legalább egy éjszakát hagyjuk pihenni a sütinket fogyasztás előtt.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)