Első blogsütijeim egyike volt a habbal töltött verziója ennek a sütinek. Mivel párom nem igazán szereti, mert szerinte túl édes, sajtos is kerül ki néha a kezeim közül.
Magát a tészta részt a habrolóhoz hasonlóan nem fagyasztott, de bolti leveles tésztából szoktam készíteni. Lásd itt.
A töltelék pedig az alábbiak szerint készül:
Hozzávalók:
10 dkg vaj
5 dkg liszt
2,5 dl tej
10 dkg reszelt sajt (lehet vegyesen, füstölt és sima is)
1 tojás
izlés szerint só/bors
Első mozzanatként a vajat megolvasszuk egy kisebb lábasban, majd a lisztet hozzáadva világos színű rántást készítünk. Ha ezzel megvagyunk, akkor lassan hozzáadjuk a tejet és sűrű krémmé főzzük. Folyamatos keverést igényel, mert hajlamos a csomósodásra. Ha ezzel megvagyunk, akkor félretesszük a tűzről, és előbb a tojás sárgáját adjuk hozzá, majd a tojás fehérjéből vert kemény habot is. Ezután jöhet a reszelt sajt is bele. Végül a só és a bors. Ezeket azért hagyjuk a végére, mert a sajtunk is lehet sós. Ha megvagyunk, akkor félretesszük kihűlni a krémet.
Ha a megsült tésztánk, és a krémünk is kihűlt, akkor jöhet a töltés. Reszeljünk le 5-10 dkg sajtot. Fogunk egy habzsákot, vagy ennek hiányában egy poltasakot, és a krémünket belekanalazzuk. Poltasak esetén kis lyukat vágunk az egyik sarkára. Most már tölthetjük is a rolókat. Ha a krémet betöltöttük, akkor mindkét végét reszelt sajttal díszítjük. ű
Jó étvágyat hozzá!
