2016. március 13., vasárnap

Rég jártam erre

Tudom, hogy nagyon régen jártam erre, aminek több oka is van. Első, és talán a legfontosabb, hogy az étrendem átalakítása miatt sokkal kevesebbet sütök. Vagy amit sütök, annak a kinézetével még nem voltam teljesen elégedett, így nem kerülhetett fel ide. Másik dolog, hogy az életünk igen csak besűrűsödött, amióta a gyerekek kézilabdáznak, így sok-sok edzés, bajnokságok teszik komoly logisztikai feladattá a hetünk tervezését, és megélését.

Na, de mindezek mellett azért egy-egy komolyabb esemény, megkeresés okot ad nekem is a sütésre. Ilyen volt most a keresztlányom, és a nővérének a közös születésnapi bulija, ahová én prezentáltam a tortát. Persze a lányok komoly kihívás elé állítottak az igényeikkel. Emeletes tortát kértek, szív alakban. Díszítésnek lepkéket, virágokat, na meg persze minionokat. Ízre vonatkozóan  az anyukájukkal egyeztettem, és feketeerdő és csokoládé maradt a végső verzió, persze a szokásos diabetikus verzióban.

Hát ilyet sikerült összehoznom:



2015. július 20., hétfő

Szülinapomra

Tavaly ősz óta sok-sok változás volt az életünkben. Ennek hatása az is, hogy ritkábban posztolok ide is. Kevesebb időm jut nagyon sok dologra, így a sütésre és a blogolásra is. Több családi szülinap ünneplése is elmaradt. Azonban vannak "kötelező elvárások", na jó, nem kötelezőek, de szokások, amiket illik betartani. Ilyen az, hogy az ember lánya a születésnapjakor süteménnyel lepi meg a kollégákat. Nyilván a fiúk többsége cukrászdából hozza a sütit, de én ezzel a lehetőséggel nem akarok élni. Ráadásul próbálom életemből kizárni a fehér lisztet és a cukrot is, így ez is egy ok arra, hogy én süssek.

Most, hogy vannak friss gyümölcsök, én gyümölcskrémes mellett tettem le a szavazatomat, amit persze tökéletesen lehetett cukor és fehér liszt nélkül kivitelezni. Az alap piskóta tk liszttel készült az általam szokásos módon. Erre kerültek a málnaszemek, majd jött a krém, ami a hagyományos krémesem krémje volt, csak épp eritritollal.



2015. június 28., vasárnap

Ez is csokitorta

Ez a tortám nem most készült, de mostanában nem igazán van időm arra, hogy blogoljak, így még nem mutattam nektek. Női táska volt a kérés, valami olyan, mint amit már korábban a keresztlányomnak csináltam. Színben a korábbi lila volt a kérés persze rózsaszín virágokkal, mert egy lánynak milyen is lehetne. Ízben pedig csokitorta volt a kérés. A csokitorta receptet megint Teller-cake kedvenc csokitortájától hoztam.

Végül ez sült ki a dologból:





2015. június 8., hétfő

Csokoládétorta diabetikusan

Születésnapra voltunk hivatalosak, ahová természetesen tortával vártak minket. Persze nem egyszerű egy olyan ünnepeltnek választani, hogy mégis milyet, aki nem igazán eszi a süteményt. Talán a csokoládés torta, amit az oviba is vitt magával kóstolásra került, így abban maradtunk, hogy legyen ez is csokis. Nehezítő körülmény volt, hogy diabetikusra kellett megcsinálni.

Egy kedves bloggertárs kedvenc csokitortája került porondra a megfelelő változtatásokkal az extra igények miatt. A fehér lisztet teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztre cseréltem, a cukrot eritritre. Díszítésre viszont nem akartam a hagyományos csokival burkolt változatot, mégiscsak egy kislány kapja, és nem keveset kellett utaztatni is ebben a hőségben. Így marcipán virágocskák kerültek a tortára körbe.

Még mindig csupasznak tartottam a tortát, ezért a még soha nem használt kiszúró készletem vettem elő. Pillangós és levél kiszúrót kerestem, és cukortésztából készítettem díszeket a tortához.



2015. április 12., vasárnap

Vajas keksz

Na nem teljesen az, amit horror összegekért árulnak gyönyörű fém dobozokban, de igenis nagyon hasonlít rá. Az egyetlen baja, hogy pillanatok alatt eltüntette a két fiam az egy adagot.

Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg vaj (szobahőmérsékletű)
10 dkg porcukor
1 nagyobb tojás
1 ek vanília aroma
1 késhegynyi só

Először a puha vajat a porcukorral, vanília aromával, és a tojással simára keverjük. Majd jöhet hozzá a liszt is. Nagy csillagcsöves habzsákba rakjuk, és tepsire nyomjuk. Én most köröket formáztam a tepsire. Majd 180 fokos előmelegített sütőben pár perc alatt készre sütjük. A pár perc, tényleg párat jelent. Épp csak legyen egy kis színe.


2015. április 5., vasárnap

Boldog Húsvétot!

Most egy cupcake kapott húsvéti köntöst nálunk (igaz tojásdrazsé helyett francia drazsé került rá), így ezzel kívánok mindenkinek nagyon boldog, áldott húsvéti ünnepeket!


2015. április 2., csütörtök

"Aranyhaj, engedd le a hajadat....."

Ugyan azon a napon, amikor a horgásztavat elvitték fogtam hozzá a következő tortához, amit a keresztlányom, és a testvére kértek a közös születésnapi bulijukra. Ők ugyanis egy hónapban születtek 3 év különbséggel, így a család egyszer tart egy nagyobb bulit. Nyilván a kisebbnek, aki most volt 3 éves elég konkrét elképzelése volt a tortáját illetően. Ő ugyanis Aranyhajat szerette volna viszont látni, természetesen földig érő hajjal, lila ruhában, ahogy a kedvenc meséjében van. Ha mindez nem lenne elég, akkor az ízre is voltak elképzelései, mert vaníliás-epres tortát kért.

Ami a helyzetemet bonyolította, hogy több cukorbetegséggel küzdő személy is volt a meghívottak között, így annak a feltételnek is meg kellett felelni, hogy ők is fogyaszthassanak belőle.

Így a piskóta, és a krém eritritollal, és tk liszttel készült. A torta külsejére tejszínhab került, amit egy kis habfixálóval vertem fel, semmi cukor vagy édesítő használatával.

És akkor jöjjenek a képek:



2015. április 1., szerda

Horgászat

Tartozásaim vannak. Már elég régen jártam erre, aminek több oka is van. Nem fogok magyarázkodni, de annyit elárulok, hogy sokminden változott az elmúlt időszakban az életemben, így a sütéssel is kevesebb időm volt foglalkozni. Viszont mostanában volt/van lehetőségem picit talán visszacsalogatni az olvasókat.

Egy igazi horgásznak kértek tőlem horgász témájú, egészen kicsi, csokis tortát. Ennél a tortánál is figyelembe kellett venni, hogy diétás legyen. A torta a dobostorta recept alapján készült annyi változtatással, hogy cukor helyett eritritol került bele, fehér liszt helyett pedig tk liszt. A külső bevonaton először gondolkodtam, végül a tejszínhab mellett döntöttem, hiszen ezt meg tudom oldani cukor nélkül.

A díszítést így kék, és zöld tejszínhabbal oldottam meg, majd némi fondant került elő, amiből virágok készültek a fűbe, és egy móló a vízpartra.A pecabot volt az egyetlen nem ehető a tortán, az ugyanis saslikpálcából és cérnából készült. Természetesen a "damil" végén ott volt az aranyhal.

És mivel hosszabb kihagyás után ez volt az első olyan süti, amit ide is fel akartam tölteni, történt meg az, hogy saját kép nem készült a tortáról. Így csak egy kért képpel tudok nektek sejtést adni a tortám külsejéről.


2015. február 9., hétfő

A kisebbik fiam választotta

Február nálunk a névnapokról szól, hiszen mindkét fiam ebben a hónapban ünnepli névnapját. Mind a kettő konkrét elképzelésekkel áll elő, hogy milyen sütit szeretne vinni magával az oviba/iskolába. Elsőként a kicsi ünnepli, így most az ő választottjával jövök.

Kókusz minden mennyiségben, pepecselés jellemzi ezt a sütit, de megéri. Itthon is aratott, és az oviból is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Egyébként az eredeti receptet itt olvashatjátok.

Az én verziómban így készült a kókuszos linzer tésztája:
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg liszt
  • 1 tojás sárgája
  • 12,5 dkg cukor
  • 12,5 dkg kókuszreszelék
  • 1/2 vaníliarúd kikapargatott magjai
Amikor megvagyunk a tészta összegyúrásával, hideg helyre tesszük a tésztát legalább egy órára. Ha letelt a pihenőidő, akkor kb 0,5cm vastagra nyújtjuk a tésztát, és karikákat szaggatunk belőle. Kb 180 fokos sütőben 5-7 perc alatt készre sütjük a karikákat. Vigyázzunk, csak addig süssük, amíg az aljának kezd színe lenni.

Hagyjuk kihűlni a karikákat, majd tetszőlegesen lekvárral ragasszunk össze két karikát. Ekkor tegyük félre megint pihenni kicsit, hogy a ragasztóként használt lekvár megtehesse a dolgát.

A tetejére vanília krémet főztem. Kb 1,5 dl tejet, és 2 csapott ek liszttel, és 1/2 vaníliarúd kikapargatott magjaival csomómentesre keverünk, majd sűrű krémmé főzzük. Közben 8 dkg vajat 5 dkg porcukorral habosra keverünk. Ehhez a vajas cukros krémhez adjuk a főzött krémet, ha az kihűlt, és együtt újra habosra keverjük. Ne sajnáljuk rá az időt, legyen tényleg habos, könnyű az a krém.

Majd ebben a krémbe én belenyomtam a sütiket, hogy jó krémes legyen a teteje, majd kókuszreszelékbe nyomtam őket. A legvégén 5 dkg 70%-os étcsokit olvasztottam, és vékonyan megcsurgattam a csokival a sütiket.


Először készült a konyhámban ez, de minden pepecselés ellenére biztosan fog még ilyen süti készülni nálam.

2015. február 4., szerda

Idén először jutok ide

Tudom, már február van, és nagyon régen jártam erre. Több okból volt ez így. Sütni ugyan sütöttem, de posztolni már nem volt időm, energiám és kedvem sem. Na de most talán kicsit frissült energiával vethetem bele magam a blogolásba újra. Most nézzünk pár képet, miket sütöttem a kihagyott időszakba.

Karácsonyi zserbó

Karácsonyi mézeskalács

Sajtos keksz, szintén karácsonyra
Habcsók

Hát ezek voltak, és van még egy, de azt majd legközelebb mutatom nektek. Addig is kedvcsinálónak annyit róla, hogy kókusz-vanília-kókusz imádóknak kihagyhatatlan lesz.

2014. december 14., vasárnap

1 hétvége, 2 torta, 1 íz, 2 külalak

A hét elején kaptam a megkeresést, hogy kellene a Pistinek egy torta, mégpedig egy egészen kicsike dobos. Péntek délután jött az ötlet, hogy akkor ha egyet sütök, akkor miért ne legyen kettő. Sajnos az elmúlt időszakban sok dolog jött össze, így a keresztlányom még nem kapta meg a kért tortát, pedig a születésnapja már elmúlt. Mivel Ő is dobos ízesítésűt kért, gondoltam egy füst alatt a kettőt megcsinálom.

Végül 6x két tojásból sütöttem 2-2 piskótalapot, és 2x 5 tojásból csináltam meg a szokásos csokikrémet hozzá.

Mindkét tortát betöltöttem. Az egyiknél, mivel az hagyományosan karamell bevonatot kapott, csak 5 lap felhasználásával, a másiknál mind a 6 lap felhasználásával. Így mentek a torták egyetlen éjszakára a hűtőbe pihenni.

Másnap a megmaradt piskótalapra került a karamell, és jöhetett a torta, kis díszítés, majd rá a karemelles háromszögek. Ez sült ki belőle:



Persze a másik tortával nem voltam ennyire barát. Pipókám Minion Gru tortát kért. De belevetettem magam, és netet bújtam, hogy legalább hasonlítson rá. Szóval előkerült a cukormáz, az ételfesték, és megannyi eszköz, amivel formázni-mintázni lehet.

A teljes torta kapott egy sárga borítást, majd kék nadrágot, szemet és szemüveget készítettem rá. A nadrágra gombok kerültek, varrással díszítettem, de valami még nagyon hiányzott róla. Ekkor tértem vissza a nethez, hogy mi az, amit elfelejtettem. Hát persze, se keze, se lába nem volt. Ezeket tiszta cukormázból formáztam meg. A kézfejet és a cipőt ecsettel festettem fekete festékkel, mert bár a sokadik ételfestéket próbáltam, még mindig nem találtam meg azt, amivel igazán feketévé lehetne tenni a bevonót. Végül kapott pár szál hajat is az egyszeműm, és egész megbarátkoztam vele.



2014. december 8., hétfő

Mikulás bulira gyorsan valamit

Ma délután az iskolában ért az infó, hogy holnap délután mikulás buli lesz, és szívesen fogadják a sütiket. Sósat, édeset, mindegy, csak ne legyen krémes. Kicsit bajban voltam, mert vendéget is vártam/vártunk egy kis kozáksapkázásra, így kevés volt az időm. Végül csak rászántam magam a sütésre, és egy zabpelyhes kekszet vettem elő. Korábban már készítettem ilyet áfonyás-joghurtos változatban. Most barackos változat készült, de csoki nélkül, mert csak étcsokim volt itthon, és azt a gyerekek általában nem szeretik.




A kép minőségéért bocsánat, de éjjel 11 óra van, és reggel ugye ez a süti megy az iskolába a fiammal.

2014. december 7., vasárnap

...lélekgyógyítás még mindig...

Még mindig nem rázódtam teljesen vissza a "normális" (ha lehet ezt mondani) kerékvágásba. Még mindig csak a megszokott sütik készülnek, és a tuti sikerre megyek a konyhában is. Most is bejött a dolog.


2014. november 29., szombat

lassan visszarázódom

Nehéz időszakon vagyok túl, de lassan visszarázódom. Az elmúlt két hét alatt újra sikerült a sütőmet használnom, és így gyógyítanom a lelkemet. Készült kozák sapka, szalagáré, hókifli és cupcake is. Sajnos kép csak a legutolsóról készült, mert a gyerekek már nagyon ki voltak sütikre éhezve, így gyorsabban tüntették el őket, mint én észbe kaptam és fényképezőt fogtam volna.


2014. november 5., szerda

Gyerekeim apjának

Gyermekeim apja nemrégen töltötte 40. születésnapját. Kapott ugyan már egy halas tortát, de most eljött annak is az ideje, hogy az egész család lepje meg őt közösen, és hát oda is kellett egy torta. Mivel cukorbetegek is voltak a köszöntők között, ezért diabetikus változatban készült a vaníliás-tejszínhabos torta. A tetejét étcsokival, és tejszínhabbal díszítettem.



2014. október 23., csütörtök

Halacska

Tudom, nagyon el vagyok maradva. :( Sajnos nem sok idő jut mostanság erre a hobbimra. Ugyan sütöttem én az elmúlt időszakban is, de semmi újdonság nem volt közte. Most azonban muszáj voltam olyat készíteni, amit itt is meg tudok mutatni.

Gyermekeim édesapja betöltötte a bűvös negyvenet, amit mindenképp tortával kell ünnepelni. A gyerekek persze ötleteltek is egyből, hogy mit csináljunk neki, végül megegyeztünk, hogy kap egy halacskát, mert horgászni szeret, de ebben az évben nem sokszor volt, és akkor sem sok sikerrel járt.

Így egy szombati napon, amikor a célszemély dolgozott, és a gyerekeim a nagymama szeretetét élvezték, nekiláttam a halacskának. Először sütöttem egy sima piskótát 7 tojásból (7 tojás - 7 ek cukor - 7 ek liszt). Majd krémet főztem 3dl tej - 3 ek liszt arányban. Amikor kihűlt a krémem, akkor 15 dkg margarint 15 dkg porcukorral, 1 nagyobb citrom reszelt héjával, és kifacsart levével habosra kevertem, és a főzött krémmel simára dolgoztam.

A piskótából egy halformát vágtam, aminek farok része is volt, majd még két, egyre kisebb csak a testre emlékeztető részt. A krémmel betöltöttem, majd kívülről is egyenletesen megkentem, és néhány órára a hűtőbe tettem pihenni.

Később marcipán helyettesítőt átgyúrtam, fekete por ételfestékkel kissé szürkéssé színeztem, majd vékonyra nyújtottam, és burkoltam a tortámat egy rétegben. Aztán a maradék színezett bevonót ismét vékonyra nyújtottam, és apró karikákat szaggattam belőle. Majd ezeket a karikákat ragasztottam fel a halacskámra.Végül egy kis ezüst festékkel árnyékoltam, és kapott egy kis csillogást is. Sajnos normális kép nem sikerült róla, de ilyen lett:




2014. augusztus 27., szerda

Elmaradás

Tudom, hogy nincs mentségem, de nagyon el vagyok maradva a bloggal. Időhiányban és kimerültségben szenvedek, így mostanában csak a szükséges sütiket sütöm, pedig már nagyon ennék valami új sütit.

Mindenesetre egy tortát tudok hozni nektek. A nagyobbik fiamnak volt a születésnapja, épp amikor nyaraltunk, így ott nem kapott tortát, de az igényét már ott elmondta. Aztán itthon összehangoltuk a családot, és egy közös ebéddel volt köszöntés is, meg torta.

Az igények között ilyen kulcsszavak hangoztak el, hogy 3 emelet, meg minden szint más színű, de semmi fondant, vagy marcipán, és persze a kedvenc íz, a vanília. Így aztán adott volt, hogy vanília krém, és sima piskóta lapok jöhetnek szóba, tejszínhabos borítással. Viszont a család nem túl nagy, így a 3 emeletes kérés csak úgy lett teljesíthető, ha az egyes szintek nem túl magasak, mert azért a habos-krémes sütik annyira nem fogynak nálunk, mint az aprósütik.

Így aztán előkerült a 26-18-11 cm-es tortakarika, és azokban készült két-két lap piskóta. Illetve miután az első lapot elkészítettem jöttem rá, hogy nem rizsliszttel sütök, így a nővérem majd nem is ehet belőle. Ezért a legkisebb karikában sült két rizslisztes piskóta is pluszban.

A krémhez vanília pudingot (4 cs) főztem meg 9 dl tejben, és közben 25 dkg vaníliás porcukrot kevertem habosra 30 dkg margarinnal. Amikor a pudingom kihűlt, akkor a margarinos porcukrot is hozzáadtam, és habosra kevertem együtt az egészet.

Megjegyzem, valamiért a pudingom most a szokásosnál keményebbre sikerült, ezért a homogénebb krém eléréséhez először egy krumplinyomóval kicsit áttörtem a pudingot. Így egy nagyon laza krémet sikerült elérnem.

Végül ez sült ki a dologból.


Születésnapos a tortájával


 És egy kép a kis gluténmentes verzióról is.


2014. augusztus 7., csütörtök

Sacher-kocka

Tanácstalan voltam. Apósom születésnapja volt, sütit kért, hogy tudjon vinni abba a társaságba, ahol hetente többször megfordul, és szokás a születésnapokon, névnapokon megkínálni a többieket. Meleg van, egyéb okok miatt két nappal korábban el kellett készíteni, és még utazni is kellett a sütivel, szóval nem akármilyen süti jöhet szóba.

Keksz jellegűt nem szerettem volna, krémes szóba sem jöhetett. Ekkor Teller-cake-nél jött velem szemben már sokadjára a Sacher-torta. Nála már találkoztam ezzel a sütivel nem tortaként is, ezért jött az ötlet, hogy akkor ezt süssem meg.

A receptet nem gépelném újra, ITT megtaláljátok mind a hozzávalókat, mind a süti készítésének folyamatát.

Mivel én kicsit nagyobb tepsiben oszlattam el a tésztát, ezért nem lett olyan szép magas, mint Zsuzsánál, és a 10 dkg csokoládé a tetejére kevés lett volna, így az duplázódott nálam. Mindez azonban az ízéből semmit nem von le.


2014. augusztus 4., hétfő

Kevert tészta, Hankkától

Meleg van, így olyan sütit kerestem, ami nem krémes, de mégis édes ízvilágú. Ekkor akadtam Hankka blogján egy kevert sütire. Nagyon megtetszett több okból is. Egyrészt dió van a tetején, és én diómániás vagyok. Másrészt pillanatok alatt összeállítható. Utólag elmondhatom azt is, hogy nem bántam meg, mert az íze is isteni.

Receptet nem írok, azt itt megtaláljátok. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni.




2014. július 28., hétfő

Túró rudi torta

Egy családi összejövetelre voltunk hivatalosak, ahova természetesen nem mehettünk üres kézzel. Valami könnyű desszertben gondolkodtam, ami ebben a nagy melegben jólesik az embernek. Ekkor jutott eszembe ez a torta, ami egyébként a Stahl Judit féle torta némi változtatássa.

Hozzávalók egy kb 26cm tortaformához:
Piskóta alaphoz:
  • 3 tojás
  • 3 ek cukor
  • 2 ek liszt
  • 1 ek cukrozatlan kakaópor
Krémhez:
  • 50 dkg túró
  • 20 dkg porcukor
  • 3 dl tejszín
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1/2 citrom leve
  • 1 vaníliarúd kikapargatott magjai
  • 1 dl tejföl
  • 2 cs zselatin expressz
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, majd hozzáadjuk a cukrot és 6 percig keverük nagy fokozaton robotgéppel. Majd egy kézi habverővel beleforgatjuk a lisztet és a kakaóport. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformánk alját, majd mehet bele a piskótatészta, és mehet is az előmelegített sütőbe sülni.

A krémhez a túrót a cukorral, vaníliával, tejföllel, citrom héjjal, levével alaposan összekeverjük. Közben a tejszínt majdnem kemény habbá verjük. Végül a túrós keverékhez adjuk a zselatint, és a felvert tejszínhabot.

A megsült piskótát kivesszük a formából, a formát elmossuk, szárazra töröljük, és visszatesszük bele a piskótát. A piskótára jöhet a túrós krém, majd mehet a hűtőbe pihenni az egész. Tálalás előtt kivesszük a formából, a tetejét meghintjük cukrozatlan kakaóporral.