2013. január 13., vasárnap

Mignon, bár nem a legszebb

Igen, régóta szemeztem egy ilyen süti elkészítésével, de nem igazán találtam olyan receptet, ami elsőre eltalálta volna az ízlésemet. Múlt héten kozák sapkát készítettem, és azon kaptam magam krémfőzés közben, hogy alakítom citromossá azt a fejemben.

Úgyhogy hétvége, kicsit több idő, gyerekek a mamánál, és nekivágtam.





Tésztának 4 tojásból készítettem piskótát, normál méretű tepsin. Így kellően vékony lapot kaptam, és két rétegben tölthető a süti anélkül, hogy a fogyasztónak óriásira kellene nyitnia a száját. Magát a piskótát 3 fele vágtam.

Krémnek 2,5 dl tejet 2 ek liszttel sürűre főztem. Amikor kihűlt a főzött krém, hozzákevertem 1 citrom reszelt héját, valamint levét, 17 dkg margarint, és 12 dkg porcukrot. Mindezeket habosra kevertem robotgéppel.

A krémet megfeleztem, és a tésztába töltöttem, majd egy éjjelre hűtőbe tettem.

A bevonathoz Farkas Vilmostól kölcsönöztem a fondán-t. A fondán is előző nap készült, így bevonáshoz vízgőz felett újra folyóssá kellett tenni. Egy részét ételfestékkel színeztem. A felvágott sütiket megmártottam a fondán-ban és hagytam megszilárdulni a bevonatot.

Bevallom van még mit gyakorolni a bevonatoláson, de majd alakul ez is.

2013. január 6., vasárnap

Tepertős pogácsa

Megint kevés az időm, és a fiaim karácsony óta kozák sapkát reklamáltak. Így kénytelen vagyok egy korábban elkészített sütit mutatni itt. Ezt a pogit sokszor készítem, mert nagyon szeretjük. Másnap is puha, és tökéletes akár reggelire, vagy tízóraira is.






Tésztához:
6,5 dl tej
5 dkg élesztő
1 ek cukor
2 tk só
0,5 dlolaj
1 tojás
1 kg liszt

Kelesztő tálban szoktam csinálni, mert jelentősen megkönnyíti a dolgomat. A tejet langyosítom, belerakom az élesztőt és a cukrot, és hagyom hagy dolgozzon az élesztő. Amikor már felfutott, akkor az összes többi hozzávalót belekeverem, és csak lazán összekeverem. Lezárom a tálat és magára hagyom. Amikor a tál magától kinyítlt, akkor megkeverem, és újra lezárom. A második kelesztés után kezdek vele dolgozni lisztezett deszkán. Nem kell megijedni, most még lágy a tésztánk, de a hajtogatás során még fog felvenni lisztet, és keményedik.

Minden nyújtás után egy maréknyi darált tepertőt kenek szét rajta, amit előtte sóval, borssal ízesítettem. A megkent tésztát hajtogatom, előbb az alsó harmadot hajtom fel, majd a felsőt le, aztán a bal oldali harmadot jobbra, és a jobb oldali harmadot balra. Átfordítom a teljes tésztát, és letakarva hagyom pihenni 15 percet. A nyújtás-hajtogatás-pihentetés hármasát kb 4-5 alkalommal elvégzem. Ekkor már a tésztán látszik a jelentős tepertő mennyiség, amit belekenegettünk, és egyre nehezebb nyújtani azt.

Ekkor egy utolsó pihentetés után kb 1-1,5cm vastagra nyújtom. A tetejét két irányból beirdalom, és nagyobb pogácsaszaggatóval szaggatom. Tepsire rakom, egymástól viszonylag messze, mert a hajtogatásoknak köszönhetően hajlamosak a borulásra. A tetejét egy felvert tojással megkenem, és mehet az előmelegített sütőbe. Alsó-felső sütésen, kb 180 fokon 10-12 perc alatt készre sütöm.

2012. december 30., vasárnap

Ha szilveszter, akkor rétes

Szilveszterkor nálunk elengedhetetlen étek a rétes. Idén csak almás, káposztás és túros készült, de tavaly volt meggyes, és kombináltam ízeket is, így volt túrós-szilvás, túrós-meggyes is.

Életem során részt vettem többször nagy családi, asztal körül szaladgálós, rétes sütésen. Az egy külön program, és nem egy emberes, de az az igazi. Azonban én ma egyedül, két gyerekkel esélyt sem láttam, hogy ilyesminek nekiálljak. Így előkerült a bolti réteslap.

3 csomag réteslap, másfél dl olaj, 9 dkg tejföl, 1 tojás, és a töltelékek azok, amikre szükségem volt.

A réteslapokból kettőt egy konyharuhára terítek, és a másfél dl olaj és a 9 dkg tejföl keverékével vékonyan megkenem, és töltöm. A töltés után a konyharuhával szorosan feltekerem, és felvert tojással lekenem. Forró sütőben 10-15 perc alatt pirosra sütöm.

KÁPOSZTÁS
1,5 kg káposztát reszeltem le, és sóztam meg. Ezt hagytam állni, hogy levet engedjen, majd kicsavargattam, és kevés olajon 3 ek cukorral megpároltam. Hagytam langyosra hűlni, borsoztam, és négy felé osztottam. Ez lett az első csomag réteslap tölteléke, vagyis négy rúdnyi lett belőle.


TÚRÓS
0,5 kg túrót, 2 tojássárgáját, egy vanília rúd kikapargatott magjait, egy citrom reszelt héját, 7 dkg cukrot, 1 dl tejfölt, és 2-3 ek búzadarát gépi habverővel jól összekeverünk. Majd a két tojás fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a túrós keverékhez keverjük. Ez újabb 4 rúd megtöltéséhez elegendő. Ha valaki szereti a mazsolát, nyugodtan rakhat bele.


ALMÁS
2 kg almát meghámoztam, magját eltávolítottam, és lereszeltem. Egy nagyobb serpenyőbe tettem, és megpároltam. Fahéjjal, és 2 ek cukorral ízesítettem. Hagytam ezt is langyosra hűlni, és csak úgy töltöttem a tésztába. A párolásnak köszönhetően nedvességéből jelentősen veszített, így nem szükséges zsemlemorzsával megszórni a tésztát töltés előtt.


Jó étvágyat hozzá, és BÚÉK!

2012. december 20., csütörtök

Hókifli

Egy újabb olyan süti, amiből nem lehet eleget sütni. Legalábbis nálunk tutira nem.



A tésztája:
50 dkg liszt
18 dkg zsír
1 kk szódabikarbóna
1 ek porcukor
2 dl tejföl
csipet só

Tölteléknek: szilvalekvár

Forgatáshoz: vaníliás porcukor.

A tésztánk összeállításánál első lépésként a zsírt morzsoljuk el a liszttel. Ha ez megvan, jöhet a többi hozzávaló. Egy homogén, könnyen nyújtható tésztát kell kapjunk. Előfordulhat, hogy kell még egy kis tejföl, hogy a megfelelő állagot kapjuk. A lényeg az, hogy könnyen nyújtható legyen, de ne ragadjon.

A begyúrt tésztánkat legalább fél órára tegyük hűtőbe pihenni, de hagyhatjuk nyugodtan egy egész éjszakára is ott. Amikor hozzáfogunk nyújtani, akkor vékonyra, kb 2 mm-re nyújtsuk. Egy nagyobb átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggassuk. A kiszaggatott korongok közepére tegyük a szilvalekvárt, majd hajtsuk félbe, és dolgozzuk össze a tészta széleit az ujjunkkal.

175 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a szélei elkezdenek pirulni. Ez csak pár percet vesz igénybe.

Még forrón vaníliás porcukorba forgatjuk. Ez utóbbit mindig magam készítem. Egy egész vanília rudat félbevágok, magjait kikapargatom, és összekeverem kb 20-25 dkg átszitált porcukorral. Ezt egy jól záródó fém dobozba teszem, mellé kerül a vanília héja is, és hagyom pihenni/érni.

2012. december 15., szombat

Ajándék és tortasütés


Kezdem azzal, hogy tegnap egy kisebb csomagot kaptam egy barátnőmtől, Mankától. Meglepett engem egy saját készítésű ajándékkal, aminek én nagyon örülök. Ez az:



És folytatom azzal, hogy nemrégiben megkérdezték tőlem, hogy idén is készítek-e egy születésnaposnak tortát. Persze, elvállaltam. A kérés annyi volt, hogy 40-es legyen, mert 40. születésnapra lesz, és citromos legyen. Kicsit úgy érzem, mintha csak citromos tortát készítenék. Pedig nem is.

Hát ilyen lett a torta:

2012. december 7., péntek

Születésnapok

Két születésnap szerepel a családi naptárban ezen a héten. Bár ünnepi ebéd csak holnap lesz, azért a héten egy gasztro ajándék átadásra került. Már régebb óta szemezgetek a bonbon készítéssel. Hát a héten kihasználtam, hogy egy nap szabadságon voltam, és az itthon levő gyerekem aludt.

Csokoládét temperáltam, és a legegyszerűbb változattal kezdtem. Semmi extra töltelék, csak egész mandula, és aszalt áfonya került a csokikba. Azért, hogy legyen valami különlegesség is benne, előbb egy 70%-os csokoládét vettem a kezembe. Erre került az áfonya vagy a mandula annak megfelelően, hogy milyen forma lett használva. Majd jött a fehér csokoládé.

 

És a másik, ami a konyhámban készült, az csak most lett kész. Bízva abban, hogy az ünnepelt nem néz fel ide, mert miért is tenné, teszek képet róla. Citromos tortalap, és nagyon citromos krém. A díszítéshez annyi segédletet kaptam, hogy hófehér alap lila díszekkel. Hát ez lett belőle:





2012. december 4., kedd

Kalács

Finom, foszlós fonott kalács. Akár egy kis lekvárral, vagy vajjal és mézzel, netalán csak önmagában...





Szükségünk lesz egy kenyérsütő gépre, vagy egy kelesztő tálra, esetleg egy melegebb helyre.

Hozzávalók:

  • 3 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 4 ek cukor
  • 1/2 tk só
  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg friss élesztő
A hozzávalókat a megadott sorrendben a kenyérsütő gépbe pakoljuk, és dagasztás programot indítunk. Kenyérsütőgép hiányában először az élesztőnket futtassuk fel, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót és dagasszunk tésztát. Kelesztőtálban, vagy meleg helyen duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát 6 egyenlő részre osztjuk és fonjuk. A tetejét kevés tejjel megkenjük, majd vízgőzös (egy hőálló edényben vizet teszek a sütőbe) sütőben 175 fokon 30 percig sütjük.

A hatos fonáshoz segítséget itt kaphatunk, vagy készíthetünk két hármas fonatot, amit egymásra helyezünk, és úgy sütjük.